a) Trencsényi-Waldapfel Imre: Sok van, mi csodálatos, / de az embernél nincs semmi csodálatosabb.  / Ő az, ki a szürke / Tengeren átkel, / A téli viharban / Örvénylő habokon, / S Gaiát, a magasztos istennőt, / Zaklatja a meg-megújulót / Évről-évre az imbolygó ekevassal, / Fölszántva lovával a földet. b) Mészöly Dezső: Számtalan csoda … Bővebben: Antigoné – varietas delectat